2010. március 26., péntek

A kis pártokról

A Magyar Demokrata Fórum Somogy és Vas megyében képtelen volt listát állítani, ami egyúttal azzal jár, hogy majdhogynem ötszázezer választópolgár pártként nem szavazhat az MDF-re, ráadásul mindösszesen 77 önálló egyéni képviselőjelölti helyet sikerült „betölteniük” a 176-ból. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szavazópolgárok kimutathatóan azon pártokat preferálják, melyek logójuk mellé jelöltet is tudnak rendelni, különösen reménytelen Dávidék helyzete. Mindez azonban tovább fokozható: Csapody kiválásával az utolsó emblematikus politikus is távozott a fórumból, melynek – meggyőződésem – hihetetlen rosszat tett az egykori „ősellenség” SZDSZ-szel köttetett alkalmi frigy. Az LMP annyival van jobb helyzetben, hogy a 20 területi listája megvan, ám a jelöltek tekintetében lényegében ugyanaz a felállás: csupán 92-en indulnak az ökopárt színeiben. További problémát jelenthet a számukra, hogy se arc, se név nincsen, akivel a formációt be lehetne azonosítani.

A kis pártoknak – nagy általánosságban véve – igen komoly szerepük volt, van a magyar demokrácia formálásában, ám ez esetben – véleményem szerint - túl nagy a kockázat, hogy a rájuk leadott szavazatok egy az egyben elvesznek. Az LMP a következő választásokra beérhet, egyelőre a tisztes helytállás is szép teljesítmény lenne tőlük, relatíve sok „hasznosulatlan” voks ugyanakkor túl nagy árnak tűnik mindezért. Az MDF-en már csak a csoda segíthet. Úgy vélem, mostantól nem az 5 százalékos küszöb megugrása, hanem az egy százalékot elérő pártok számára biztosított állami támogatás megszerzése a céljuk. Bár kifelé nyilvánvalóan nem ezt fogják kommunikálni.
Hárompárti parlamentre tippelek tehát jobb-szélsőjobb tandemmel, és egyedüli baloldali pártként az MSZP-vel.

1 megjegyzés:

  1. Nem létezik elveszett szavazat, szavazz mindig arra, aki a legjobban megérdemli!

    http://magyarinfo.blog.hu/2010/01/26/az_elveszett_szavazat_1

    VálaszTörlés