2010. március 26., péntek
A kis pártokról
A kis pártoknak – nagy általánosságban véve – igen komoly szerepük volt, van a magyar demokrácia formálásában, ám ez esetben – véleményem szerint - túl nagy a kockázat, hogy a rájuk leadott szavazatok egy az egyben elvesznek. Az LMP a következő választásokra beérhet, egyelőre a tisztes helytállás is szép teljesítmény lenne tőlük, relatíve sok „hasznosulatlan” voks ugyanakkor túl nagy árnak tűnik mindezért. Az MDF-en már csak a csoda segíthet. Úgy vélem, mostantól nem az 5 százalékos küszöb megugrása, hanem az egy százalékot elérő pártok számára biztosított állami támogatás megszerzése a céljuk. Bár kifelé nyilvánvalóan nem ezt fogják kommunikálni.
Hárompárti parlamentre tippelek tehát jobb-szélsőjobb tandemmel, és egyedüli baloldali pártként az MSZP-vel.
2010. február 19., péntek
Közbiztonság
Semmiképp’ sem szabad elbagatellizálni, sőt, nagyon is oda kell figyelni, meg kell hallgatni és érteni azokat a panaszokat, melyeket azok fogalmaznak meg, akiknek terményeit, jószágait – gyakran vissza-visszatérően – ellopják. Természetes, hogy az áldozatok fittyet hánynak a bűnüldözéssel kapcsolatos statisztikák folyamatos javulására, ha helyben, lakóhelyükön a személyes tapasztalatuk mindennek ellentmond. Sajnos ők azok, akiket – kihasználva elkeseredettségüket - egy bizonyos politikai csoport és a hozzá közel álló, betiltott, ám máig működő félkatonai szervezet a legkönnyebben befolyásol és győz meg a maga igazáról, azaz lényegében arról, hogy kollektív bűnösségről – a radikális jobboldal fogalomtárából kölcsönözve: „cigánybűnözésről” - van szó, és az államnak, a kormánynak nem áll érdekében, sem szándékában megvédeni az ártatlanokat.
Nézzük hát a tényeket, ezzel együtt a fent említett elméletek cáfolatait: 2009. február elseje óta büntetendő számos olyan cselekmény előkészülete, mely korábban nem volt az. Ilyenek például: közösség tagja elleni erőszak, rablás, testi sértés stb. Szigorú büntetéssel kell számolnia azoknak a személyeknek, akik hatósági eljárás során erőszakos, közösségellenes magatartást tanúsítanak. A legszegényebb sorban élők védelme érdekében került be a Btk.-ba az uzsora-bűncselekmény. A törvény értelmében tizenötről húsz évre emelkedett a határozott ideig tartó szabadságvesztés felső határa. Súlyosabb megítélés alá került a személyi szabadság megsértésének, a magánlaksértés és a garázdaság bűntette is. A központi nyilvántartás felállítása pedig lehetővé tette, hogy a büntetés kiszabásánál a szabálysértést elkövető előéletét is figyelembe lehessen venni. A többszörös visszaesők eztán már nem számíthatnak szabadságvesztésük végrehajtásának felfüggesztésére, tehát a bűnismétlés súlyos formáira is határozott büntetőjogi válasz született.
A „Rend és Biztonság” intézkedéscsomag keretében a közterületi térfigyelő kamerák számának megduplázása a cél. Számos önkormányzat sikeresen beindította a maga településőr-programját, melynek bér- és eszközköltségeit az állam fedezi. A közbiztonság további javítása érdekében az Országos Polgárőr Szövetség 725 millió forintos támogatásban részesült, mely összeg bűnmegelőzési feladatok végrehajtására használható fel.
Úgy gondolom, a teljesség igénye nélkül felsorolt intézkedésekből egyértelműen kiolvasható, a szocialista párt és a kormány rendkívül eltökélt és – a rendelkezésre álló adatok alapján – sikeres küzdelmet folytatott és folytat a bűnözés visszaszorítása érdekében Ugyanakkor belátom, aki mindezek ellenére bűncselekmény áldozatává válik, annak az eddig elért eredmények sovány vigaszt vagy még annál is kevesebbet jelentenek majd. Ennél mi sem természetesebb. Ám „rájátszani” erre súlyos felelőtlenség, katonás fegyelembe bújtatott esztelen magatartás.
2010. január 20., szerda
A nyugdíjakról…
Az elmúlt hetekben számos érv (pro és kontra) hangzott el a jelenlegi nyugdíjrendszerrel és az ún. svéd modellel kapcsolatban. A Figyelőben megjelent Varga-interjúból megtudhattuk, hogy a Fidesz jövőbeni elképzelései szerint mindenkinek külön számlája lenne, és visszavonulása után az itt félretett összeg függvényében lenne jogosult ellátásra. A Fidesz gazdaságpolitikusának szavaiból kiolvasható: a költségvetésből nem egészítenék ki ezeket az egyéni megtakarításokat. Az ellenzéki párt tervei alapján a nyugdíjkasszából hozzávetőlegesen 500 milliárd forint -, melyet a jelenlegi rendszer szerint a költségvetés más állami bevételekből biztosít – kikerülne, jelentősen csökkentve ezzel a nyugdíjakat.
Természetesen lehet vitázni azon, hogy a még aktívak mennyiben járuljanak hozzá a mostani nyugdíjasok ellátáshoz az aktuális befizetéseken túl, az azonban erkölcsi és szolidaritási szempontból vállalhatatlan, hogy 3 millió embert ilyen nagyfokú érdeksérelem érjen.
Az elmúlt nyolc évben számos lépést tett a MSZP a nyugdíjak értékének növelésére, korrekciójára. Bár a válság és az ország teljesítmény-csökkenése a nyugdíjas társadalmat is elérte, a magam részéről pimaszságnak érzem, hogy a Fidesz mindennek elhordta a kormányt annak a 13. havi nyugdíjnak a kényszer szülte, átmeneti felfüggesztése miatt, amit anno meg sem szavazott. Aggasztó terveiket megismerve múltbéli kirohanásaik különösen abszurd megvilágításba kerülnek…
Arról, hogy nem pusztán riogatásról van szó, álljon itt néhány adat:
Megyénkben, Komárom-Esztergomban a 92.813 ellátásban részesülő átlagosan 83.397 forintot kap havonta, a svéd modell magyarországi alkalmazása esetén ez az összeg 68.385 forintra esne vissza. Ennél rosszabb aligha várhatna a nyugdíjasokra. Ez megengedhetetlen.